Fejszével tárgyalás részegen

Vannak ezek az oroszok. Van a vodka, és van a nagy hideg, és az elfojtott érzelmek, és aztán Csehov, és Dosztojevszkij a bandájával, és ott vannak Puskinék, és a többi kócos fejű piros orrú orosz. “Itt mindenki részeg. Ki az alkoholtól, ki a vágytól, ki a függőségek labirintusától.” – olvasható az előadás szórólapján.. Bernard-Marie Coltes Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés című regénye alapján írta a Részeg Tárgyalás c. művet, Lénárd Róbert rendező pedig színpadra állította… mit állította, robbantotta – az Újvidéki Színház kistermének sötét bugyrában.

A kisterem egy tökéletes helyszín. Mintha egyenesen Rogyion lelkének mélyére érkeznénk. Már az első pár percben megtörténik a gyilkosság, azaz jobban mondva elhangzik, hiszen nem látjuk, Rogyion meséli el, mintegy voyeur-ként hogy hogyan is történt meg ez a szörnyű dolog. Nem tudjuk még az okot, csak azt, hogy most jutott el arra a pontra, hogy megtegye. A balta a kézben, lesújt, s indulhat Rogyion kálváriája. Beszélget, gondolkodik, néha magával, néha a fejében lezajló események szereplőivel, akik a saját életében felbukkanó karakterek is egyben. A gyilkosság után Rogyion teste, arca, és keze vértől piroslik, a bűn színe láthatóvá válik, már le nem mosható, bár ezt valamiért senki nem veszi észre körülötte, sőt, még úgy is nehezen hisznek neki, hogy ő maga folyton erről beszél. A bűn lemoshatatlanul piroslik arcán, s kezén. Bár nem is próbálja meg lemosni magáról. Talán éppen ez a bűnhődésnek egyik legnagyobb és legmegmagyarázhatatlanabb jellemzője? Talán.

A díszlet rendkívül egyszerű, viszont mesterien segítette a rendező munkáját, Árva Nóra díszlettervező sok térbeli játékra adott lehetőséget, hiszen minden körülöttünk történik, folyamatosan kapkodjuk a fejünket a bűntény helyszínét jelölő sárga rendőrségi szalag mentén, ami el is választja el a nézőt a “bűntől”, s össze is köti vele, jelölve az illúziót, hogy minden nézőpont kérdése, azaz akarhatunk mi kívülállók lenni, de mindenki bűnös a maga módján, s mindenki bűnhődik – szintén a maga módján. Ahogy a darab szereplői is.

Az Újvidéki Színház társulatából tíz színész játszik az előadásban, s szó szerint játszanak, hiszen bár látszik a megfeszített munka a karakterek megformálása mögött, mégis könnyedséget érzünk ahogyan nézzük őket a színpadon. Olyan alakításokat kap a néző, melyek a székhez szögezik. Mindannyian kivétel nélkül brillíroznak, és lubickolnak szerepeikben. A részeges apa, és a mindig beteg, önsanyargató anya, az oroszosan szomorú sorsok elevenednek meg szemünk előtt. Valószínűleg a jól megírt és kitalált karakterek sokat segítetettek ehhez. Maga az orosz nyelv is megjelenik az előadásban, hiszen Rogyion sokszor szólal meg “anyanyelvén”, amit a többiek kvázi nem értenek, szép nyelvi játék ez a darabon belül, remek rendezői megoldás. Az orosz nyelv egy másik síkon is megjelenik, mégpedig a zene révén. De erről később.

Pongó Gábor, aki Rogyiont formálja meg, megrázóan követi végig magának a bűnhődésnek az evolúcióját. Szépen felépített íven légtornászkodik, védőháló nélkül, mégis tudjuk; leesni biztosan nem fog. A profik magabiztosságával sétál az orosz kötélen. Nagyon szép, nyugodt ellenpólusként jelenik meg Ferenc Ágota, aki Szonyát alakítja, s az előadás zenéjének megszólaltatója is egyben, a nyolcvanas évek orosz pop-dalait énekli igazi könnyed eleganciával. Remek válogatás, hisz kis orosz tudással is rájövünk, hogy témájuk kapcsolódik a jelenetekhez. A dalok sokat segítenek, hogy fellélegezzünk, és megálljunk pár pillanatra végiggondolni hol is tart éppen Rogyion a lelki tusában. Giricz Attila a részeg Marmeladovot alakítja, s elmondja a részegek logikáját, mely úgy változik az elfogyasztott alcohol mennyiségével, ahogyan cikázik a Rogyion fejében zajló temérdek gondolat. Ricz Ármin és Molnár Gábor Nóra Marmeladovék gyermekei. Lehetnének igazából utcakölykök is, vagy csak csupán gyermekek, akik másolják a felnőttek mondatait, mozdulatait, bár még nem értik mit tesznek, szüleik mondatait ismételgetik, ami az oda nem illő gyermeki kacajokkal kiegészülve egész borzongatóan hat. A végén mindketten bankjegyekkel a szájukban vannak elhallgattatva, arcukon a tudattalan gyermeki mosoly, jövőjük mindenki számára világos. Megállíthatatlan a romlás. Faragó Edit, és Crnkovity Gabriella Rogyion anyját és húgát játsszák. Hármasuk furcsa viszonya egyre furcsábbá válik, már-már beteges szeretet/szerelem látszatát keltik egyik oldalról, s közönyét, és felszínességét a másikról. Figura Terézia, azaz Marmeladova egy elrontott női sors oroszos “vért köhögős” hangulatát idézi, Berta Csongor,  Huszta Dániel, és Gombos Dániel megjelenésével pedig még el is mosolyodunk az egyáltalán nem mosolygásra késztető darabban. Lénárd Róbert remekül válogatott csapatával egy igazi színházi csemegét alkotott. Tessék menni csemegézni az Újvidéki Színházba!

(Megjelent a Hét Nap-ban, április 15-én)